Községünkben már 1593-ban - 2008-ban lesz 415 éve - bizonyítottan külön vált a papi és a tanítói feladatok ellátása. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a lelkészek teljesen kivonultak az oktatási munkából, mert ha az esperes nem tudott tanítót küldeni a községbe, a tanítást is – a többségükben ezzel a képesítéssel is rendelkező – papok végezték. A XVII. század és a XVIII. század első felében működő iskoláról, az ott oktató munkát végző tanítókról nincs ismeretünk. Annál részletesebb és teljes körű az azt követő két évszázadról a fennmaradt írásos dokumentumokkal alátámasztott története az intézménynek.

Kölcsey Péter földbirtokos a saját telkéből adott a református egyház részére pap – és tanítói lakás megépítésére telket úgy, hogy annak 2/3-a lelkészi lakás, 1/3-a tanítói lakás megépítésére szolgáljon. Az első tanítói lakás az 1750-es években épült, tartalmazott 2 szobát, konyhát, kamrát, tanszobát, amely alatt pince volt. Az 1821-ben megtartott egyházmegyei vizsgálat (visitáció) azt állapította meg, hogy a tanszoba életveszélyes, ezért az ott történő tanítást megtiltotta. Az egyháznak annyi pénze volt, hogy a balesetveszélyt az épület állagában megszüntette, ezért 1822-től a tanszobát további oktatásra használhatták.
A presbitérium 1839-ben döntött arról, hogy egy új tanítói lakást és abban egy tantermet épít. Az egyház szegénysége miatt azonban erre csak 22 év múlva 1861-ben került sor. Bordás János községi főjegyző az egyház főgondnoka megelőlegezte a tégla és vályog elkészítésének költségét. Kivitelezők Karmacsi János és Tóth Károly fülesdi mesterek voltak.
Az egyház vezetése 1908-ban határozta el, hogy a tanszobának a megszüntetésével a tanítói lakást kibővíti, ugyanakkor különálló iskolát épít. Erre 1909-ben került sor a kölcsei Gulya Mihály kőműves és Botos András ácsmesterek kivitelezésében. Az épület a többszöri felújításnak köszönhetően közel 100 évesen ma is megvan.
A megépült iskola berendezési tárgyait báró Dr. Medve Zoltán királyi kamarás, kölcsei földbirtokos saját pénzéből vásárolta meg 150 korona értékben. Új tanítói lakást 1929-ben építettek dollárkölcsönből. A felvett kölcsönt és annak kamatait nem tudták visszafizetni időben, ezért 1934-ben a 11 és fél hold tanítói földet a bíróság elárverezte és ezen kívül az egyház tulajdonában lévő 24 hold szántóföldet is lefoglalta.
Mivel az egyház a saját vagyontárgyainak jövedelméből az iskolát fenntartani a XIX. században sem tudta, ezért tanulónként évi 10 Ft (ez az akkori értékesítési árakat figyelembe véve 150 kg búza árának felelt meg) tandíj megfizetésére kötelezte a szülőket.
A tandíjat akkor is meg kellett fizetni, ha a gyerek nem, vagy rendszertelenül járt iskolába. Az ebből származó bevétel csak az iskola működtetésével kapcsolatos költségeket fedezte. 1869-ben a presbitérium tárgyalt arról, hogy az iskola fenntartását, működtetését adják át az államnak. Kezdeményezője elsősorban a tanító és néhány földbirtokos, mert így biztosítottnak látja az állami költségvetésből a bérének a folyósítását, szemben az egyház által átengedett földterületeken termelt termények eladásából származó bizonytalan bevétellel. 1901-ben már az egyházak közös megállapodást kötnek, hogy az iskolájukat felajánlják az államnak. Ez esetben egy református, egy evangélikus és egy görög katolikus tanerőt neveznének ki, ezek a személyek saját egyházuk kántorai is lennének, ennek fejében az egyházak lakást, kertet és temetéseken történő közreműködésükért térítést biztosítanának. Az egyházmegyék ezeknek a kezdeményezéseknek minden esetben keményen ellenálltak, mert attól tartottak, hogy ez az egyházuk elsorvadásához vezetne.
A református egyház presbitériuma a tanító éves javadalmazását 1894-ben az alábbiak szerint állapította meg:

• 31,86 hektoliter búza az egyház tagjaitól 4 Ft 80 krajcárral számolva;
• 6 öl kemény tűzifa beszállítva, ölét 10 Ft-al számolva;
• stólapénzből 1-6 évi középszámítással felvett általány (énekszó 50 krajcár, prédikáció 1 Ft);
• címterem és temető fűtermésének bérletéből 1/3- rész;
• tandíjból (csirke, készpénz egy-egy gyerektől) 50 krajcár;
• 14 hold 420 öl földbirtok évi haszna 5 Ft-tal számolva;

az egész összesen: 329 Ft 12 fillér. A tanító kötelessége volt a fenti bérért:

• a tankötelesek egyházkerületi tanterv szerinti tanítása;
• a templomi istentiszteletek, keresztelések és házasságkötések alkalmával az éneklés vezetése (orgona még nem volt);
• a gyakorlati képzéshez létesített faiskola kezelése.

A tanító az egyház által biztosított járandóságon túl, a megyei közoktatási hatóságtól évenként megállapított államsegélyben is részesült, melynek összege változó volt. A tanítónak alkalmazása előtt képességi vizsgát kellett tenni egy 1873-as egyházmegyei rendelet alapján az alábbiak szerint:

Írásbeli:

nevelési és oktatási feladatok (zárt teremben).

Szóbeli:

• vallástan,
• neveléstan,
• általános és hazai földrajz,
• történelem (világ és hazai),
• magyar nyelv,
• német nyelv,
• természettudományok (biológia, földtan, növénytan, természettan /fizika/, vegytan /kémia/,
• mezei gazdaság és kertészet),
• számtan és mértan,
• ének és zene (zongorázás és orgonálás),
• szépírás és rajz,
• testgyakorlattan.

Próbatanítás.

A fentiek természetesen meghatározták azt is, hogy mit kellett tanítani az 1-6 osztályban, illetve a 13-14 éveseknek az ismétlőben.Az egyház irattárában lévő jegyzőkönyvekből, feljegyzésekből megtudhatjuk, hogy a gyerekek rendszeres iskolába járásának biztosítása folyamatos gond volt.
A lelkész által vezetett Iskolaszék – tagjai a presbiterek közül kijelölt személyek voltak – hetente, kéthetente tartott ellenőrzést az iskolában és a tanulók előmenetelében bekövetkező fejlődés vagy éppen stagnálás mellett folyamatos gondként rögzítették a nagyarányú hiányzást. Ennek okaként a gyerekek hiányos ruházatát, a 10 éven felüli tankötelesen munkába állítását, a háztartási munka végzésébe történő bevonásukat nevezték meg.
A megszüntetés érdekében a nemesi hadnagy és a községi bíró segítségét kérik, beszélgessenek el a szülőkkel, hogy a gyerekeik iskolába járását biztosítsák. Eredménytelen esetben feljelentést tettek a törvényes képviselő ellen a községi jegyzőnél. A befolyt bírságot az iskola működési kiadásaira használták fel.

Az iskolába járás alóli felmentés ismert, és gyakorlatban alkalmazott volt. Az iskolaszék az 1894 szeptember 2-i ülésén 10 tanköteles gyerek iskolába járás alóli felmentéséről dönt, mert a szülők vagyontalan cselédek, a község határában lévő tanyákon laknak. Nincsen módjukban, hogy gyerekeiknek a faluban „kosztot és lakást foglaljanak”.
A tanító oktató-nevelő munkáját is minden esetben értékelték, néhány megállapítás a jegyzőkönyvekből: „ a tanulók tudásának szintje jó, de az órákon a fegyelem nem megfelelő”. (1838.nov.25.)
„A tanulók ismerete gyenge, ami a tanító hanyagságára vezethető vissza.” (1841.május 30.)
A tanító munkáját rossznak minősítik, mert „szerfelett szeret gazdálkodni és nem a tanítással törődik.” (1846.nov.22) „A tanulók előmenetele ének-zenéből nem jó, mert nem tudnak kottát olvasni.” (1851.január 15)
A szülő bejelentésére vizsgálták meg, hogy a tanító látható nyomokat hagyva megvert egy kisfiút. Megállapították, hogy a gyereket makacsságáért és ellenszegüléséért fenyítette meg a rektor. A cselekedet miatt felmentették, de felhívták a figyelmét, hogy a „rendesen túli testi fenyítést kerülje, de a hibázókat minden esetben kellően fenyítse.”
Felhívták az algondnokot, hogy a határozatot az iskolában ismertesse, hívja fel a figyelmet, hogy „a hibázók a fenyítés alól kivéve nincsenek”. (1854. dec.10.)
Bejelentésre megállapítják, hogy Ács János tanító a munkáját elhanyagolta, felszólítják, hogy az oktatást az előírásoknak megfelelően végezze, ne adjon okot arra, hogy a szülők panaszkodhassanak. (1855.nov.11)
A tanítót figyelmeztetik, hogy a munkáját szorgalmasan végezze, a gyerekekkel szelíden, emberségesen bánjon, mert csak így tarthat az egyház tagjainak pártfogására számot. ( 1866.dec.16. A 12 évvel korábbiakhoz képest jelentős pozitív változás ).

1909. január 19-én azért figyelmeztetik a tanítót, mert a tanítás kezdete előtt a tanulók nem imádkoztak és nem énekeltek.
Arra, hogy a tanító magatartását mennyire fokozott figyelemmel kísérte a presbitérium egy esetet írok le: 1870. április 24-én az egyik presbiter észrevételezi, hogy a tanító az istentiszteleteken, a fennálló énekeken kívül végig ül, a karzaton lévő fiatalokat nem figyelmezteti, ha azok illetlenül viselkednek, sőt, a pipáját is úgy viseli a templomban, mintha kocsmába lenne. Megrovásban részesítik.
A tanulók az év folyamán szerzett ismereteinek értékelése 1895-ig szövegesen történt, 1896-tól már számokkal. Az évet vizsgával zárták, mely a templomban a gyülekezet jelenlétében zajlott le. Az eredményes tanulást és a jó tanulmányi eredményt az 1895/96-os tanév végén könyvjutalommal ismerték el. 8 fiú és 6 lány kapott 1-1 könyvet. A tanköteles gyerekek iskolára történő felkészítésével az iskolaszék 1909. november 17-i ülésének jegyzőkönyvében találkoztam, amikor a testület egyik tagja elmondja, hogy a fia már az óvodában is kitűnt jó képességével. Az óvoda valószínű, hogy csak a nyári hónapokban működött.
Szeretném, ha a kedves olvasó megismerné azoknak a nevét, akik a kölcsei Református iskolában tanítottak. Mint azt már régebben leírtuk 1593. június 10-én a tanító hivatalát vesztette.

• 1597-ben szintén szó van rektorról, anélkül, hogy a neve fel lenne jegyezve.
• 1600. július 2-án Kleölcze János, mint kölcsei rektor van bejegyezve a beregi egyházmegye nyilvántartásában.
• A legközelebbi bejegyzés 1753-ból való, amikor Cséke István a rektor.
• 1754-ben Incze Pál a tanító, akit 1 év múlva nem kielégítő munkája miatt elbocsátottak.
• 1774-1781 között Vass Gábor oktat, akit, mint dicséretes munkát végzőt Márokba áthelyezik.
• Utóda 1781-től Ujlaky Gábor, aki ellen 1795-ben panaszt emeltek a szülők, mert elhanyagolta a munkáját.
• 1797-1799 között Kovásznai Sámuel a tanító, aki ellen az a panasz, hogy csak vadászott és nem tanított.
• 1799-1802 között Szentes Áron munkájával meg voltak elégedve, de családi problémái miatt itt hagyta a községet.
• 1803-1809 között Bakos Péter a tanító, munkáját hanyagul végezte, gyakran került nézeteltérésbe a lelkésszel, nem fogadta meg az iskolaszék útmutatásait, felhívásait.
• 1809-1814 között Tamkó György tanított, munkájával kapcsolatos feljegyzést nem találtam.
• 1814-1824 Váradi Pál aki jeles tanító, annak érdekében, hogy maradjon, részére fát és szénát biztosítanak, erre írásbeli kötelezettséget vállalnak.
• 1824-1827 között Kézi Mózes a tanító, aki túl szigorú fenyítést alkalmaz, s emiatt több panasz érkezik az egyházmegyéhez.
• 1827-1837-ig Turányi Gábor a rektor, aki előbb nagyon szorgalmas, de később a munkáját elhanyagolja, és az 1829-es visitáció kötelességévé teszi a szorgalmasabb tanítást, az illendőbb alkalmazkodást a lelkészhez és a presbitériumhoz.
• 1838-tól Jasunszki János a tanító, ő is kezdetben jól dolgozik, de 1840-től az iskolaszék ellenőrzései, már azt állapítják meg, hogy a gyerekek az egyik vizitációtól a másikig alig haladnak előbbre.
• 1843-ban Vatay Mihály munkájával meg vannak elégedve.
• 1844-ben Tóth József a tanító, az első évben az ő feladatellátására sincs panasz, de 1845-ben már azt állapítják meg, hogy a gazdálkodásra sokkal több gondot fordít, mint az iskolai munkájára, ezért kezdeményezik az elhelyezését.
• 1846-ban a Ricséről átkerült Garda József a rektor, akinek munkájáról az iskolaszék megállapítja, hogy ügyesen tanít, a gyerekek szeretik, szorgalmasan járnak iskolába.
• 1848-tól Szilágyi Pál a tanító, szorgalmát és a tanulók előmenetelét jónak értékelik, esetenkénti túl szigorú fenyítései miatti panaszok ellenére is megvédik.
• 1857-től Ács János működése alatt is volt vizitáció, mely megállapítja, hogy a tanszoba és annak berendezése, felszereltsége tanításra nem alkalmas, a tanító munkáját hanyagnak értékelik.
• 1861 - 1863 között Riczkó Dániel tanított, az ő működésének ideje alatt épült meg az új tanítói lakás, benne a tanszobával. Mivel csak ideiglenes tanítónak alkalmazzák, 2 év után távozott.
• 1863- 1865 közötti 2 évben Molnár József a rektor, az iskolába járása a tanulóknak folyamatos gond, ezt a tanító munkájának minőségével hozzák összefüggésbe, ezért lemondott.
• 1865-ben Bay Ferenc a nevelő, akit az esperes Zsarolyánba helyez át.
• 1866-tól a mindössze 21 éves Lengyel Lőrincet hívják meg a sárospataki főiskoláról az esperes hozzájárulásával tanítónak, ő 1875-ig oktatta a kölcsei gyerekeket. Kinevezésekor figyelmeztetik, hogy munkáját szorgalmasan végezze, a gyerekekkel szelíden, emberségesen bánjon, mert csak így tarthat számot az egyház tagjainak pártfogására. A tanácsokat megfogadta, eredményes és jó munkát végzett, a Tiszakóródra történő áthelyezéséig.
• 1875-ben helyezik át Túristvándiból Kölcsébe tanítónak Kulcsár Jánost, aki nyugdíjazásáig 1894-ig tanított falunkban. Munkájával elégedettek voltak.
• 1894-1898 között Gulya György lelkész tanított, mert ismételt pályázat alapján nem kaptak tanítót. Az egyházmegyei értékelés szerint a jó munkát végző „tanítók” közé sorolják.
• 1898-1899-ben Kalik Júlia, mint ideiglenes tanítónő végzi az oktatást.
• 1899-1900-ban ismét ideiglenesen Borkász Irma okleveles óvónő van alkalmazásban.
• 1900-1901-ben Kulcsár János nyugdíjas tanító segítségével Gulya György lelkész tanított.
• 1901-1902-ben Kolyány Ferenc segédtanítót foglalkoztatják.
• 1902-től 8 év után tudtak rendes tanítót alkalmazni, Bocskai Sándor személyében, aki 1910-ig maradt Kölcsében, jó tanítónak tartották.
• 1910-1911-ben Putnoky Ákos a tanító, munkájáról nincs feljegyzés.
• 1911-1912-ben Orgován Jánosnak a rossz, színvonaltalan munkája miatt mennie kellett.
• 1913 januárjától Hadházy Dániel a tanító. Rövid ideig tartó munkája után katonai szolgálatra vonult be, ahonnan 1918 decemberében jött vissza és 1924-ben Debrecenbe történő áthelyezéséig dolgozott községünkben.
• 1924-1925-ben Tariska Gábor lelkész tanított a papi teendői ellátása mellett.
• 1925-1927 között az okleveles Décsy Lőrinc a tanító, 2 év után ő is eltávozott Kölcséből.
• Az 1927/1928-as tanévben ismét Tariska Gábor lelkész tanított.
• 1929 szeptemberétől a Budapestről pályázó fiatal tanítót, Balázsi Ernőt nevezik ki kántor – tanítónak, aki az iskolaszék államosítása után, nyugdíjazásáig Kölcsében tanított.
• 1947 őszén érkezet második tanítónak Oláh Gyula.